régi szép idők...

anno még Dikó búcsú albumjánál elhatároztam, hogy én is készítek egyet Papának ás Mamának. ezt sajnos azóta se tettem meg. igaz a képeket már bescanneltem és azt is végig gondoltam mit és hogyan kellene elmesélni róluk és a kalandos életükről. mert ilyen életútja kevés embernek akad... csodáltam őket, igaz ők nem az én, hanem a férjem nagyszülei, de olyan egyéniségek, és olyan emberek voltak, akik meghatározták az én életem is. még ha csak kis időt tölthettem velük, akkor is szerencsésnek mondhatom magam. és köszönök nekik mindent.

az albumom,-amúgy ha végre elkészül-,szeretném,ha képes lenne megmutatni a kalandos legényéletet a földektől,színháztól,footballtól, a francia lágeren át,a forró Afrikába az idegen légiót , majd a kötelezően letöltött évek után a Francia gyári szakszervezetes munkásvilágot.hogy milyen is volt később visszajönni és a kommunista Magyarországon dunai hajósnak állni. illetve leányként a békési munkás,kemény tanyavilágból,az önfeledt táncos mulatságoktól, hogyan vezetett az út a Leányfalui hajóra, majd a Paksi konzervgyárba normafelállító pártbüszkeségnek. aztán közben,valahol Algéria és Békés között, néhány levélváltás során miként fonódott össze a két élet szorosan és hogyan futott megsokszorozódva tovább.és végül a papa fanyar,néha bántó humora és a mama önzetlen melegsége hogyan élt túl mindent, még saját magukat is.

ez a két kedvenc képem a papáról és a bajtársakról, még a légióból, mindkettőt elküldte a mamának, ismerkedésük hajnalán. az első a "csajozos" kép, ahol a fess és komoly légióst láthatjuk. aki talán a nagy betűs királyfi. (csak mellékesen jegyzem meg,hogy a papa nem bízta a véletlenre egyszerre 8-9 magyarországi hölggyel kezdett el levelezni, az unalmas szolgálati órákban. és belőlük szanálta kis szépen lassan az összeset, míg végül 3 jelentkező maradt.)

ezt a rejtős hangulatú képet is több címzett megkapta, nem sokon múlott, hogy nem szakadt meg a kapcsolat a mamával, mert a papa viccesen dedikálta a kép hátulját, az akkor neki és a haveroknak jó hecc volt és egyfajta felmérés is részéről, a mama rettentően megsértődött rajta. a kép oldalán ez állt: csókolóm a szádat... (a papa az,aki a szamárnak csücsörít...)

megannyi kedves,vicces történetet és képet gyűjtöttem össze. de sajnos félek neki állni, mert rettegek attól, hogy nem tudom olyanra elkészíteni, amilyent szeretnék, és ami tényleg visszaadja azt,amik ők valójában voltak,amit nekem jelentettek és azt a sok élettapasztalatot, amit megosztottak velem. remélem sikerül egyszer.