2010. december 27., hétfő

best of Karácsony 2010

néhány kép a karácsonyi mulatságokról. Csani nagyon örült, kezdve a fadíszítéstől, egészen a 3 napig tartó pörgésig, mindent élvezett. :) olyan ügyesen segített a díszítésnél, meg is lepődtem. viszont égősort nem tettünk a fára, mert azt veszélyesnek ítéltem meg, miután Csani megpróbálta égős fejjel előrefelé, bedugni a laptop jakcsatlakozójába. :D



ja igen az ajándéközön meg egyenesen annyira megkavarta, hogy vetésforgóban játszott folyamatosan mindennel.:D még jó hogy nem mi vettünk mindent, kész anyagi csőd ez a karácsony. a távírányítós autóval már előre-hátra tud menni. a fordulást még gyakoroljuk. de nem zavartatja magát, mert ha elakad az autó, odamegy, irányba teszi és játszik tovább.







apa halászléját meg csak ügy szürpícsülte, hogy az említett főszakács elérzékenyült.



plusz a szombat nagy híre, hogy Feil Csani elkezdte mondani mi milyen színű. magától. persze a piros a kedvence, bár ő sok s-sel a végén ejti, így: pirossssssssss. de a kék, és a zöld is megy neki. a sárgát meg gyakoroljuk.

végül egy kép apáról és rólam. no meg Bogicicáról. :)

2010. december 21., kedd

és még egy szaloncukortartó, de ez az utcsóóó, mert már unom... :D

tesomnak ajándékba, mert kihisztizte. dekuztam, glittereztem, tetejét scrapeltem. idén már nem akarok több szaloncukis dobozt készíteni, telítődtem. nem gondoltam, hogy ekkora keletje lesz. azért jól esik, csak sok a melo vele. :)
ja és ez is nyalókás doboz volt anno...






hógömbök...

készítettem pár hógömböt, ezeket lapokkal együtt ajándékozom. vintage laphoz, vintage gömb; strasszos-játékos laphoz pedig gyerköcös gömb. :) eddig 2öt kézbesítettem személyesen és azt hiszem sikerült meglepni az áldozatokat. :)





ja igen, szalvétáztam, csillámot kevertem a hópasztába és végül szalagoztam. gyerekbiztosgömbök, nem törnek... Csani tesztelte is...  : D

2010. december 17., péntek

Karácsonyi ajándéktasakok scrapelve/ xmas gift bags

idén én készítem a karácsonyi ajándékok tasakjait is. :) a folyamatról képekben ennyit:






akit a részletes leírás is érdekel, az a scrap.hu-n elolvashatja: itt.

amúgy pedig a lets ink it up challenge 7-re szeretném még nevezni.

köszi, hogy elolvastál... :)

2010. december 15., szerda

ajándék kísérők karácsonyra

végre elkészültem az ajándékkísérőkkel. összesen 10 dbot csináltam, de nagyon bevállaltam így utólag. Éva ötletét alakítottam át kicsit. itt is köszi Éva!!!!!! ja és 3-4 tátika után sikerült is meghajtogatnom remélem... :D először is átméreteztem, mert 13*13-ban kellett, majd még egy kicsit módosítottam a lezárórészen, de alapjában véve az ő lapját készítettem el.íme együtt a 10 lap:


 hát hadd ne mondjam, hogy többet nem fogok tömeggyártani, ilyen macerásan elkészíthető lapokat. :) az eredmény nagyon tetszik, de nagyon sok bíbelődés volt velük. a végén már csakazértis megcsináltam,de nem sok híja volt, hogy ne hagyjam abba. :D

ja igen csomagolópapírt használtam, a kedvenc kombinációmban. karácsonyi vörös/piros és csillogó barnás-arany. ragasztottam, lyukasztottam, majd bemasniztam arany szalaggal, amit a méterárustól vettem. 

a belső képet nem ragasztottam be, hanem csak betettem, mert azt lehet, hogy a papáék kiteszik a vitrinre. egy egyszerű megoldással a képet, egy kész qpage-be tettem és hozzáírtam még a jó kívánságaim. íme:

aztán apa kinyomtatta valami speckó lapra, amitől fénykép hatása van, bár mégsem az. 


nevezni szeretném Hazel kihívására.  mindenkinek ajánlom amúgy figyelmébe, mert jó kis lapokkal neveznek és fantasztikus ötleteket lehet meríteni belőlük. :)

2010. december 9., csütörtök

Bogi mosolya...

tegnap voltunk délután 4d-s ultrahangon.  és igen Bogi még mindig Bogi és nem lett időközben Nimród. :)
sőt igazi kiscsaj, mosolygott és végig tátogott, mintha beszélne. azt hiszem cserfes fajta lesz, mint az anyja... :)


2010. december 7., kedd

szaloncukordoboz mégegyszer :)

szomszéd csajnak nagyon tetszett a szaloncukros dobozom és megkért készítsek neki is egyet. az ő kisfia Csanival egyidős és nagyon eleven. ezért neki csak dekus lehetett a doboz, mert a "csak" ragasztott papírt rövid időn belül leszerelte volna róla. bár a teteje így is ragasztott. remélem kibírja... :)






két szalvétát dolgoztam össze, sokat festettem, hogy ne látszódjon az átmenet. ja igen sok-sok hópasztát és glittert használtam. :) plusz nehéz volt, mert a henger alakon megfolynak a dolgok és rosszabbúl tapadnak... ja igen ez egy nyalókás fémdoboz volt eredetileg. (Niki anyósa kisboltban dolgozik és onnan hozta, elvileg el lehet kérni, mert csak kidobják...miket tud meg az ember...)

2010. december 6., hétfő

Merika új blogja

Ajándék Merikánál.....!

Blognyitási ajándék, amit Merika december 10-én kisorsol.
Feltételek:  légy állandó olvasó itt: http://merika-szinpalettaformaecset.blogspot.com és  linkeld be a blogot a sajátodban. Hagyj egy üzenetet ennél a bejegyzésnél: http://merika-szinpalettaformaecset.blogspot.com/2010/11/ajandek.html

És az ajándék:  Akvarell kép, "Mikulásvirág"  elegáns barna keretben paszpartuval, matt üveggel, karácsonyi hangulattal!.




köszi Merika a lehetőséget, csodaszépeket alkotsz minden téren! 

2010. december 5., vasárnap

az új családtag

nagy hírem van, el is felejtettem elmesélni: december 3ikán Tolnán a Diego Delacosa Canelben megszülettek Chili kölykei:  5 lány és 7 fiú. köztük pedig valahol ott van a mi kis káposztás-gombócunk, akit majd február végén, március elején el is hozhatunk.


már nagyon várjuk, de persze mielőtt kiválasztjuk jó párszor el fogunk menni, hogy megismerjük őket és ki tudjuk választani a mi kis kutyusunk.

ja és tegnap megkérdeztük Csanit ,mit szeretne előbb kutyust vagy hugit. és ő ezt felelte: Vau-vaut... :)

karácsonyi ajtódísz a kislányokkal

szomszéd kislányok (Lili 7, Réka 10) gyakran átjönnek és vigyáznak Csanira, vagy amit még jobban szeretnek, az velem kreatívoskodni. :) ma is ezt tettük, mégpedig ajtódíszt készítettünk nekik. persze különbözőt, mert nem lehet ugyanazt... :) az egész meg úgy zajlott, hogy amíg az egyikükkel dolgoztunk, a másik Csanit szórakoztatta. így mindenki jól járt. bár a tv távirányítónk valamikor, valahogyan kettétört közben... de ezt apa megcsinálja, mert erre jó a villamosmérnök a háznál... :D

íme a kész művek:



a munka menete a következő volt, először szalagoztuk az alapot, amit csak kötöttünk, hogy igazítani lehessen és később alábújtatni, no meg jövőre újrarakni. :) aztán a csajok egyenként kitalálták mit akarnak rátenni. ez jóóóó sokáig tartott. de végül megszületett a döntés.

Lili a leamortizált manós hűtőmágnes és egy sörös kupak mellett voksolt, én meg hozzá csempésztem még neki pár potpurit és csipkebogyót. a kicsik sajátossága, hogy gyorsan felhányják a dolgokat, nem tökölnek rajta annyit, mint mi nagyok. és lehet, hogy ők csinálják jól. :) íme közelről:

és a művésznő akció közben:

mivel kicsi gyerekek, ezért ragasztó pisztoly kizárva, mert hogy annak nincs értelme, hogy én dolgozzak helyettük, így maradt a kötözés és drótozás, de legalább 100%ban lebontható a díszcsokor. :)

Réka angyalkákban utazott. a szalagtól kezdve a horgolt cuccokig, minden angyalkás volt. itt is köszi anyunak, hogy horgolt hópelyhet és angyalt. :)  (és igen meg kéne tanulni horgolni...)



miután mindent felragasztottak és megkötöztek, jöhetett a száradási idő. utána meg egy kis glitter glue, hogy fényt és csillogást adjunk nekik. itt Lili nem spórolt, de az ő szalagja nem is volt alapból csillogó. Réka pedig stílusosan csak picit használt. végül én még levágtam a szalagvégeket és gyufával megolvasztottam, hogy ne foszoljanak.

ja igen Rékát is elkaptam, ahogy alkot:

az egészben az a jó és a szép, hogy nagyon élvezték és egy jó 1,5 óra alatt kész is lettünk vele. de a legfontosabb a végeredmény, mert szerintem csodásak lettek. :)

jövő héten meg képeslapozunk megint, mert a múlt heten elkészült képeslapok annyira tetszettek nekik, hogy nem hajlandóak elajándékozni őket. :D

2010. december 4., szombat

I made it... :)

hát azt hittem seggre ülök, mert bekerültem a top 3- ba a let's ink it up 6-os kihívásán. :)
köszi köszi köszi....

több info és önreklám: itt

I made it to the top 3 at let's ink it up. thanks so much! I am soooo happy about it, thanks again. :D

2010. december 3., péntek

Craftyhazelnut's Christmas Challenge another blog candy


There has been an amazing response since the launch of her blog - there are now 156 followers and 101 crafters joined in the previous blog candy draw. Unfortunately, there could only be one winner, but, to thank everyone for their support, she is offering another give-away - this time it's 18 6" x 6" papers from the Webster Pages collection combo pack: Waiting for Santa & Sweet Season - one of each design:

These are double sided papers, so here they are on the reverse side:

Anyone can take part - she is willing to post to anywhere in the world. The draw for the winner of the papers (randomly chosen using random.org) will take place at midnight UK time on 23 December, - and, of course, the winner will have some lovely papers to play along with the challenges in the new year.

So, to be in with a chance of winning these lovely 18 papers, please continue to help promote her new blog further and spread the word. If you haven't already done so, please become a follower and create a blog post about this second chance blog candy and, if possible, also put her pink button in your sidebar, telling people that the challenges will begin on 1 January 2011.

When you've become a follower and created a blogpost and/or put my blinkie in your sidebar, please leave a link to your blogpost.

If you took part in the last candy draw, you need to create a new link for this one.

Good luck Craftyhazelnut and I am looking forward to your challenges!